Friday, 16 March 2007

Mielőtt elmegyek pihizni (khmm, ez most úgy hangzott, mint aki egész nap szenet lapátolt a bányában, de nem...), elmesélem, hogyan vesztettem el derékig érő hajam.
Már jó ideje tervezem, hogy megválok tőle. Legalábbis részben. Eldöntöttem, hogy a tavasz nem csak odakint hoz majd változást. Hogy konkrétabbá tegyem a dolgom: mikor már úgy megyek reggel dolgozni, hogy süt a Nap és még a madarak is csicseregnek, ez lesz a jel arra, hogy megtegyem ama lépést.
Kedden hazafel jövet kibontottam hajam, hagytam, hogy elbúcsúzzak tőle. Az utcánkban van egy kis luk-fodrász. Beugrottam, de borzalmas volt a hely, szűk, zsúfolt, fülledt levegővel - szerencsére jó ideig nem volt időpontjuk. Nem volt választásom: hazajöttem, hajat mostam és nekiestem. Az első vágásnál átfutott az agyamon és megremegett a kezem: mi a jó istent művelek... De akkor már a derékig érő hajamat bevágtam két ötöd részénél... most már csak a vállamig ér :D
Itt-ott hullámos az alja, majd vasárnap kiigazitja anya (jah igen: meglátogatnak mindket! juhééé:DDDD) Egyébként is összeugrik, mert hullámos - így nem látszik ;)

És újra: juhéééé :D

5 comments:

judilla said...

Bátor voltál.:))) Bár régen /20 éve/ én is gyakran vagdostam a hajam, de az enyém nem volt ilyen hosszú.

Cimpulusz said...

huj-huj-hajrá!!!:)))

Nina said...

:))) Láthatjuk egy fotón esetleg? ;)

Nekem kiskoromban volt trauma hajat vágatni, mert hosszú göndör és szőkés voltam, anyukám a legelső copfomat máig őrzi :) Volt olyan hosszú hajam, hogy rá tudtam ülni. Sokáig a lapockáig érőt imádtam, de sajna a megkergült hormonrendszerem miatt elvékonoydott és azért rövid. Praktikus, de ha lehetne, a vállig érőt favorizálnám én is :)

helen said...

Fotót is láthattok. EGyszer. :) Mindig elfelejtek csinálni, mikor frissen mosom.

Timea said...

bátor vagy! a gondolatig én is sokszor eljutok, de csak addig.:D