Saturday, 19 May 2007

Benetton, teával

Befejeztem a teás képem, már jó ideje. De a keretezőhöz nem akartam még elvinni, mert talira akkor nem tudtam volna elcipelni magammal. Gondoltam, a lányok kíváncsiak rá :) Mégiscsak ez a második önálló, méretes munkám. Bár ez egyszerűbb és gyorsabb volt, mint a bazsa. De érdekes módon: mindkettő lanarte!
Szóval már a konyhám falán! :) Tetszik, szeretem, ott marad!

Aztán a benetton pulcsi. Ami nem is az - valójában! A nevét onnan kapta, hogy színei élénkek, nem pasztelesek, olyan benettonos.
De lehet, hogy bontás lesz a vége. Ez az a pulcsi, aminek a mintáját úgy elkevertem, hogy nem tudom, merre lehet. De csak a csipkeminta lenne érdekes, a többit úgyis fejből akartam hozzákötni :( De így...
Szóval nem emlékszem, hogy honnan van a csipkeminta. Próbáltam keresgélni a gépen, de nem találtam meg.

Lizzie*Kate jelentés

Íme a lizzie kate mintában egy részlet :) A többi is pont ilyen aranyos :) Már csak a párom nevét kell ráhímezzem és kész! Kedden elugrok vele a keretezőhöz!

Meg kell mutatnom a fonalakat! Talán nem látszanak eléggé a Gentle Art Sampler fonalai - később még csinálhatok újra fotót. A koptatott hatás, amit írtam Annaitto blogjában: nagyon szeretem benne!
Vettem piros festéket (nem paprikapiros, hanem a klasszikus piros szín). Talán hétvégén eljutok odáig, hogy kipróbáljam a festést! Bár ennél a festéknél nem írta a mikrohullámú sütő semmilyen használatát, így át kell gondolnom, hogy azzal fogom-e csinálni! (Jut eszembe: Annaitto: a te festékeden mikros módszerrel írja le a doboz a festési folyamatot?) Annaitotto festéke: Ideal, enyém: Iberia. Meglássuk, mi lesz belőle!...

Egy kis beszámoló!

Most kissé furán érzem magam, mert amiket most mutatni fogok, már jó rég a fotómasinán pihentek - főként az én időhiányom/fáradtságomból adódó lustaság miatt. Öt napja... Azóta Lizzie Kate mintán dolgozok!
Ma elhoztam a teásom keretezett verzióját, de nem tudom megmutatni, mert mostanra totálisan megadta magát a fényképezőgép aksija. De már töltőn...

Ezt a Calico képecskét Eszter kapta. Visszakértem, a keretet lefejtem róla és párnát készítek belőle. Jól fog jönni neki az egyetemen - remélem, felveszik oda, ahova szeretne menni!
Aida anyagra hímeztem, 14-es, maradékfonalakkal (nem volt nehéz színeket választani hozzá ;)))




Ígértem, hogy megmutatom a kötésem. Nem sok látszik belőle, max a színe :)
Egyelőre a fekete fémkosárban pihen a tűn (rajta sorszámlálóval, látod, Andiee? :) ), de este megint szaporítok pár sort rajta...

Saturday, 12 May 2007

Morcosságom oka: valószínüleg a borongós, lóg-az-eső-lába időjárás. Talán hidegfront lenne? Fáj a fejem nagyon.
Azzal kezdtem a napot, hogy folytattam az mp képet. De nagyon nem volt kedvem hozzá. Állandóan elszámoltam, mint kezdő koromban, bontogattam majd minden sor után. Letettem. Majd böngészgettem, főleg csipkesálakat-stólákat... Előkaptam a sokszínű fonalas megkezdett pulcsim - gondoltam, kötök két sort, felfrissítem a mintát (leveles-csipkemintás). De csak szerettem volna :( A mintát elkevertem valamerre. Valószínüleg nyomtattam, mert bele volt tűzve az alkotós füzetembe! Az is tisztán bennem van, hogy egy gyenge pillanatomban kiszabtam onnan, magammal vittem valahova, az úton is akartam kötni. End of story... Minta sehol. Azt se tudom, honnan van. Talán szazu szánt meg vele? Fogalmam sincs. [Keseredés... ]

Egyébként van egy bordó-mályva pulcsim, amit még télen elkezdtem. A fonal csodás, puha, vastag :) Szazu féle :) Egyenes szabással, V nyakkal tervezem. Eddig megvan belőle a háta, az eleje is a V kivágásig, már a bal oldali felének a felénél járok. Már... hehe ... inkább azt mondanám, hogy még mindig. Előbb túl mély kivágást csináltam, cicim alaltt kb. 7 cm-rel kezdődött. Enyhén túlzás volt! Szóval bontottam...
Tegnap este azt kötöttem Gilmore Girls közben.

De azt hiszem, gyors vigaszra vágyok és nem bírom tovább halogatni: megcsinálom az első évforduló ajándékunkat :) Lizzie*Kate: Two Shall Be One (#035)
Az összes fonal megvan hozzá, ráadásképp csodás anyagom is van! Mindez Katica tavalyi ajándéka volt, ha még emlékeztek rá... Akkor nagyon el voltam havazva mindenfélével, de terveztem, hogy első évforulós ajánékként megcsinálom magunknak :)
Gentle Arts fonalak... Ki akartam választani azt, amelyik a legjobban tetszik közülük. Nem ment. Aztán azt, ami a legkevésbé. Az se ment. Pedig én válogatós vagyok :D Majd meglátjátok, milyen gyönyörűek!

Wednesday, 9 May 2007

Történelem érettségi

Egy mondatot szeretnék kiemelni az index cikkéből:
A legnehezebbnek egyikük [megkérdezett diákok közül] azt a kérdést találta, aminél egy kép alapján kellett kitalálni, melyik francia király kapta ajándékba a képen szereplõ falvédõt.

Ígérem, jó kislány leszek legközelebb és ha MP-t hímzek, csakis 14-es anyagra fogok hímezni! Okosabb akartam lenni és úgy gondoltam, hogy aranyosabb lesz 16-oson - de túl apróka, a szálak kettesével nagyon tömöttek. Túlságosan.

Kötött kendő

Pontosan már nem emlékszem, hogy hol találtam ennek a kendőnek a leírását. Egy biztos, a kiindulópont Hortenzita blogja volt... ő készítette ezt a kendőt is!
Érdemes ellátogatni hozzá! Csodás munkái vannak!
Oldalra kitettem a linkjét, hogy bármikor mehessek gyönyörködni...
Irigylem tőle azt a sok szép kötöttet! Meg a patchet is... Előbbihez bátorság kellene, utóbbihoz min. egy tanfolyam ;)

Tuesday, 8 May 2007

SAL - május

Hm, kész vagyok :)
Nagyon jó volt hímezni! Az anyag nagyon finomka volt, az egyszálazás szintén nagyon kellemes volt, és a minta is nagyon tetszett :)
Szeretek hímezni, de vannak pillanatok, amikor nagyon szeretek :) Amikor érzem, hogy teljesen elönt boldogsággal... Utoljára ilyet a patricia ann mintánál éreztem (epres, ami annaittoé lett)... Illetve most.
Viszonylag jól haladtam. Bár amikor már azt hittem, nagyon belejöttem - eltévesztettem: kihagytam a fenyőknél a tető egy szem terracotta színét. Utálok bontani...
Jöhet júni 1 :D (nem, nem júli, átjavítottam, mert eredetileg elgépeltem - köszi Annaitto, hogy szóltál!)



Másrészt kezdem kiszedni a fonalakat egy mp képhez. Bátyám akarja adni ajándékba... Nem nagy, talán hamar végzek vele. Nem akarom nagyon elhúzni a készítés idejét, nehogy kicsússzak a határidőből. Ráadásul a találkozások is elég ritkák...

Tuesday, 1 May 2007

Megkaptuk a májusi SAL mintát :D Tiszta boldog vagyok. Gyorsan fel is tettem a SAL-blogra :)

Még mindig lehet csatlakozni! ...

Monday, 30 April 2007

Gyors, hírtelen mozdulattal

lerántottam a sablont a blogomról. És egyben mentettem is. Nem így akartam, most kis csupasz lett. Elvesztettem a linkeimet is... Fene megeszi az egészet :(

Nem is meséltem!


Kész vagyok az IV-RR-rel! :D Nem tudom, hogy iancsa olvassa vagy sem a blogom, de íme az utolsó RR munkám!

Elkezdtem a SAL-t hímezni... Azaz a helyét, egyelőre. :)

Az anyag teával festett, apróka, nem hímzővászon, de arra használom. Előbb elmélkedtem, hogy rendelek Zsuzsától, de rájöttem, hogy ha ki akarom választani, akkor arra időre lenne szükségem, május egy pedig itt van a sarkamon...

Naponta többször lesem, hogy megjelent-e már az új minta :) Már láttam olyat, hogy elseje előtti nap feltette Mary a mintát. Hátha most is így lesz :)

Thursday, 26 April 2007

Wednesday, 18 April 2007

Anya visszatalált

Most hívott édsanyám, hogy a tőlem kapott pipacsos készletet kihímezte :) Apróka volt, nagyon élvezte! Szóval keresek, kajtatok újabb kicsik után :D

Sunday, 15 April 2007

IV- utolsó rész

És most mindent félreteszek és kihímzem iancsa kendőjén az utolsó részt :)
Jó terv :)

***

Másrészt Ityamomnak mutatnám, hogy miket találtam :)

SAL

Most, hogy kész a teás, belehúzok a Blackbird mintámba. Ha kész, akkor kistáska-szütyő-valami lesz belőle, amiben egy éven keresztül fogom tartani a SAL kendőt.
Az anyagon nagyon erősen elmélkedek, nem tudom, milyen legyen.

Addig a fonalakat készítem elő. Nagyon jó kis színeket használ! Öröm lesz varrni :) Persze, a minta is nagyon helyes, kis finom. Igazi country houses... És erősen érződik rajta, hogy francia minta.
Nagyon rendes volt a nő, hogy közzétette. Azaz teszi, mindig az adott hónap elsején tölti fel az új mintát.

Lehet, hogy le fogom hagyni a dupla keretet, nem akarom, hogy nagyon nagy legyen. Egy minta se olyan nagyon pici: 61*61 szem. Szóval nem kellene túlzásba esni a méretekkel!
A felhőket se biztos, hogy rajta hagyom. Érdekesen néznek ki rajta. Jobb lenne nélküle.

Egy biztos: nem lesz fehér és nem lesz aida. Valami apró vászon kellene, olyan 36-os, vagy efféle. Egyszálasként nagyon finom lenne, de akkor a tűzések lennének nagyon erőteljesek rajta. Mindegy. Még elmélkedek. Van pár napom rá. Aztán jöhet a keret, mert nemsokára itt van május 1 :D

Lanarte - Tea Collage


Ezennel jelentem, kész vagyok. Két és fél hónap volt. Lazán... merthogy nem maradtam fent egyetlen éjjel sem, hogy hímezzem. De ettől függetlenül: szerettem csinálni (kivéve az unalmas kockás abroszkákat), és örömmel fogom kitenni :)

Saturday, 14 April 2007

SAL

Stitch-a-long (SAL) felhívás itt!

Lányok, bátran jelentkezzen, aki kedvet érez hozzá!

Hímzésügyi jelentés

Szóval nem nagyon van mit mutogatni... De mivel sokan szeretnétek látni, ezért megmutatom. Persze, szinte biztos vagyok, hogy le fog lohadni sokatok kíváncsisága. Épp azért, mert alig haladtam vele. Én mondtam előre!... :D

A teást csinálom egyébként. Mindig azt hiszem, hogy már csak egy-két óra, aztán fenéket :D Most épp pöttyözök, szabályos közönként kell egy x-et csinálni. Helyeske, de nagyon-nagyon számolós!

Még mindig születésnapi csomagok!

Csodás dolgokat rejtett az a két csomag, amit pénteken kaptam meg! Ugyan párom itthon volt, de csak bedobták a csomagról szóló értesítést. Hogy is van ez? :(

Andiee küldte az egyik borítékot. Rendeltem tőle egy csodás kis szerkentyűt, amit a kötőtű végére kell húzni (az egyenesnél lehet csak, természetesen), és számlálhatjuk vele a sorokat, ha egyet a számlálón tekerünk egyet.
De ő megspékelte egy csomag kis jelölővel, amivel tudom magamnak jegyezni, hogy melyik mintaegység mettől-meddig tart. Majd a végén azt mondta, hogy boldog szülinapot :D Újra: köszönöm Andi! Nagyon figyelmes vagy!

A másik csomagot Katicától kaptam :) Ő mesélte, hogy várjam, mert valamit küld nekem! És most még meg is érkezett (a tavalyi hímzését csak a blogjában láttam, nem kaptam meg:((

Volt benne sok minden! Három anyag (ebből kettő festett volt, a harmadikba pedig a fehér szálak közé csillogót húztak be!). A phantom nevű (a legsötétebb) indította be nagyon a fantáziám...
Aztán volt benne sok-sok apró San - Man Originals minta, hozzájuk kis felvarható charmokkal! Nagyon édik, és valószínüleg ünnepek tájékán gyorsan megleszek velük :)
Kaptam egy párnát is, amibe hímzést tudok beledugni, és olyan, mintha eleve arra szabták volna. Kis puha anyagból mindez :)
Kaptam egy naplót, és mintában hozzá való tépőlapocskákat...

És a végére hagytam a hímzését :) Egy nagyon helyes tűpárnát kaptam, amit eddig főleg fr blogokban láttam. Mindig is ki akartam próbálni, de most, hogy van, mást kerítek előtérbe. Ugye, milyen kis helyes?

Friday, 13 April 2007

Remek ötletek!

Amibe Ityamom belevágta a fejszéjét, nagyon szöget vert a fejembe (nem akarok vaskereskedést nyitni....)
Nálunk is kellene valami hasonlót indítani! Nem körhímzés, nem postázás, nem tűnik el semmi, nem fog senki se háborogni, mert a másik lemaradt, így mindeknki csúszik, a világ minden tájáról lehetnének csatlakozók!...
Adott egy minta (konrét, vagy meglepetés minta, ami részletenként derül ki...). Meg kell előre venni a mintát és adagonként kapja meg az ember - elektronikusan. Együtt, egy időben hímez a többiekkel, megadott idő alatt meg kell csinálnia, mert kapja a köv. adagot! Persze, ha lemarad, csak az ő kendője lesz kevesebb, mint a többieké, és bármikor bepótolhatja!

Lányok, akik hímeznek és terveznek: miért nem találtok ki ilyet? Ralina? Hm? Titkos lenne a minta, csak a meghímzett részek fotóit mutogatnánk :) A körben lévőknek meglenne az eredeti minta, de ők is megvásárolnák! Aki pedig nincs a körben, mégis meglesz a minta: tudni fogjuk, hogy csalt :D
Esetleg a tervező a végén mindenkinek küld egy olyan elemet (gomb, gyöngy, stb, hőre száradó gyurmából egy dísz), amit csak ő adhat, ettől végképp egyedi lesz a hímzett darab! Esetleg egy kis darab anyagra a tervező ráhímzi a monogramját... s abból kapunk egy csíkot.

Nem is tudom, mennyit érne meg árban. Valószínüleg nem kellene sok legyen, mert sokan csatlakoznának hozzá. (Sok kicsi pedig sokra megy.) Ez egy erős megérzés :) Az összegben a minta lenne, a levezetés számunkra, a támogatás, ha elakadunk egy-egy fajta öltésnél, a hozzávalók összeírása (ezt előre kérnénk), és végül a speciális kis jegy, hogy a miénk tényleg totál eredeti :D

Tetszene :)


Ti mit gondoltok róla?


Thursday, 12 April 2007

Akkor válaszoljunk :)

Judilla is feltett egy totálisan mélyreható, puhatolózó kérdést :D

Ki hogy van megelégedve a hímzése fonákjával?

Nos, meg vagyok elégedve. Nem a legszebb, mert nem áll minden függőlegesen, mint a nagy könyvben, de nem is áll totálisan kucifántosan. Mostanában sok színnel dolgozok, itt sajnos elképzelhetetlen, hogy ne legyen viszonylag kusza a háttér: valahol el kell dolgozni az egy-két szemes foltokat...
Másrészt inkább praktikus a hátjulja, mintsem szép. Én nem a hátuljának dolgozok! Nem öltök át sok szemen, inkább szálak alatt vezetem, nehogy beleakadjak hímzés közben. Mindig 3 v. 4 szemen át dolgozom el a fonalat - vagy ha nincs annyi szál, akkor egyik szálba kétszer hurkolok - de nem csomózok.

Naná, ha sok egyszínű van benne, akkor könnyű szép hátulját csinálni. Olyankor nekem is teljesen gyönyörű - nem szándékosan :)

Sunday, 8 April 2007

Ez a fotó nem jött volna létre, ha Polly nem kér meg rá :) Még nincs kész. Csak egy 98%-os fotó...

Sajna a teásat még mindig nem fejeztem be. A csészén kb. két napja dolgozok - nem is értem, mit szöszölök annyit... Sok benne a színváltás, bár nem látszik. Aztán jön a kockás háttér rajta (fujfuj).

Holnap megyünk családlátogatásokra. Hogy ne unatkozzak az út alatt, vinni akarok magammal hímzést. Nagyon bonyolultat nem akarok, és nagyobbacska újat se elkezdeni, így a választás egy jó ideje kiválasztott Blackbird design mintára esett: Tulip Manor. A színek nem eredetiek, ugyanis vagy Gentle Art vagy Weeks Dye Works fonalak. De szépen berajzolgattam és belőttem, hogy nekem milyen színekkel lesz. S ha már úgyis váltottam, venus fonallal fogom hímezni!
Az anyag: krémszínű 16-os aida, két szállal hímzek rá.

Thursday, 5 April 2007

Új kérdés!

Milyen dolgok vannak jelen pillanatban az asztalon, ami hímzéssel kapcsolatos?

Kezdem a felsorolást :) Sőt, ha kevésbé lennék szemérmes, fotóznék :D De nem sokkollak titeket!

Tűpárna. Kisolló, rajta most épp Ralina gyöngyös csodája. Egy dmc karika, tele fonalakkal, amikkel a teás lanomat hímzem. Csöbörke, benne ollókkal (meg ceruzákkal, kötőtűkkel, stb). Igaz, hogy letört a füle a mázaskámnak, és az van beleégetve, hogy Gyurkáé, de ez utóbbi egészen halvány :D És különben is! Nem dogok ki padláskincseket!
Aztán van három kartonpapucs, dugig tömve nyomtatott mintákkal. Válogatott, de kaotikus állapotban lévők. Ráakasztva a két nyuszis, egyszálas minta, amit már mutattam. Alatta lóg Bucilla kis hóembere :) Nem hímzés, valódi hóember, ami nem olvad el! Szintén itt lóg Cimpi hímzett ajándéka is!

Aztán egy kis papír-boríték,stb rendező, amiben igyenes minták vannak Anditól :)

És végül: Bucilla féle mindenes-tartó és a dmc műanyag fonaltartó, amiben a multicolor fonalakat tartom, illetve a már feltekert kézzel festett fonalakat!

Blogos körkérdés

Zsuzsa kérdése következzék :)

A környezetetek hogyan fogadja a hímzős, keresztszemezős hobbytokat?

Nagyon jól :) Párom elviseli, néha meg is dícséri, ami egy férfitól nagy mutatvány. Főleg, hogy komolyan gondolja.
Apukám büszke rám. Főleg, mióta van egy kis cinegéje (Marjolein Bastin féle), amit születésnapjára kapott, és annyira büszke rá, hogy a hálóba tette fel :) Anyukám pedig elégedett, mert kiskoromban nem sok hajlandóságot mutattam a tű elviselésére. Még a fülem sincs kilukasztva, és inkább horgoltam, mintsem matyóztam volna.
Suliban: van szakköröm. Mindenki dícsérgeti a lányok munkáit, és az enyémektől meg ájuldoznak, ha beviszem. Bár ez lehet, hogy előre beépített reakció náluk :D

Egy a lényeg: eddig még nem tapasztaltam negatív reakciókat! Talán nagymamámtól... aki húzogatta a száját. De nála ez lehet, hogy kezdődő arcidegzsába volt.

Tuesday, 3 April 2007

Teaállás



Tessék felfedezni az új részleteket!

Saturday, 31 March 2007

Blackbird


Bár a neve: blackbird, egyetlen fekete madarat se fogsz találni a képen :) Ez a tervezőcsalád neve, nem a minta témája.
Már nagyon rég találtam egy ingyenes mintát tőlük. Múlt héten gyors sikerélményre vágytam, így elkezdtem ezt. Sokféle fonalat használtam hozzá - a két különleges: House of Embroiden (szinte biztos, hogy rosszul írtam rá a kartonra :D), Madeira 2406/10 (ez pedig sárga-piros-ciklámen multiszín... )

Ajándékok III és IV.


Egyszerűen el se hiszem, hogy milyen sok ember eszébe jut az, hogy születésnapom lesz. Sőt! Ajándékokkal halmoznak el!

Álmos kijött elém, és hazafele mesélte, hogy kaptam valakitől tömött borítékot :D Alig vártam, hogy hazaérjünk. Persze, kitalálta, mi lenne, ha ennénk is valamit. Belementem ugyan, mert addig két kiflivel voltam (du. három volt ekkor...), de úgy rohantam hazafele!
És kinek a borítékját találom a ládában? Ralináét! Az a legcsodásabb az egészben, hogy még álmaimban se jött elő, hogy meg fog lepni :D De mégis. Egyszer rég, mikor új tűpárnát csinált magának, mondtam, hogy a régire ha már nincs szüksége, adja nekem, én nagy csodálója vagyok. Már láttam élőben. Hát elküldte :D Köszönöm szépen! Nagyon aranyos vagy!!!

Persze, Álmos felajánlotta, hogy igyunk egy kávét is az étteremnek nevezett menzán, de én úgy, de úgy haza akartam már jönni :D Itthon ittam egy frappét (picit még a rumosüveg is megbillent, de tényleg csak picit :))...
De nem hagyta a postás, hogy nyugodtan befejezzem, mert felcsengetett, hogy csomagot hoz nekem :D Persze, itt már úgy vigyorogtam, mint akinek állandó-csiklandót szereltek a hóna alá... A párom itt nevetett rajtam, hogy szerencsére van fülem, különben körbevigyorognám a fejem :D
A postás meg avonos dobozt hozott, amire kerek szemeket meresztettem. De aztán előbukkant Ityamom aranyos-aranyos-aranyos hímzése... Egy BC minta, amiről réges rég meséltem neki, hogy ez is nagyon tetszik nekem :) Mindezt Andieeknál sötétzöld dobozkává varázsolva! Nagyon aranyos :)
Ugye, milyen szépséges?


Lányok, meg sem érdemlem. Nem értem az egészet. Olyan kedvesek vagytok hozzám... Köszönök mindent!

Friday, 30 March 2007

Fotók


Lesznek :) Amint időben hazakerülhetek végre a suliból. A hét katasztrófa volt ebből a szempontból. (is)

Ma jött meg Bucilla által rendelt, kézzel festett fonalak :D Nagyon szépek! Köszi, hogy én is rendelhettem veled!

Thursday, 29 March 2007

Ajándékok II. :)

Ma újabb meglepi várt :) Polly is meglepett :D Tudtam, hogy fog küldeni konyhai fogót, ami olyan helyes volt, hogy rajta keresztül vettem én is... (amit aztán húsvéti ajándékként kaptam meg :D), de az, hogy hímzett nekem: eszembe se jutott! Rászánta magát egy JJ hímzéséra, mintha ez lenne neki az első :D És azt mondta, hogy nagyon szerette hímezni!
Meg kaptam sok-sok tökös és epres gombot! Meg csipeszeket! Olyan Ricoszerű... Olyannyira odavagyok, hogy azonnal lecserélem a jelenlegi bannerom a húsvétisra :D

Köszi Polly! Nagyon aranyos vagy és nagy meglepetést okoztál :)

Wednesday, 28 March 2007

Ajándékok :)

Ma meglepit tartogatott számomra a postaláda :) Benne volt egy duci boríték Cimpulusztól!

Sok csoda volt benne! Debbie Mumm gombokat kaptam, iszonyat aranyosakat! Nincs kettő egyforma és három pici (katica, méhecske, szitakötő) meg egy nagy méhkaptáros van:) Aztán kaptam hímzővásznat, amin fehér nyomott minta van! Kaptam egy darab anyagot, amit Debbie Mumm tervezett, és fel lehetne használni pl. párnabetétnek...
És egy aranyos kis olló-el-nem-szökhet párnácskát, amit már rá is akasztottam az ollómra :) Bordó fonallal hímzett rá egy virágot... hátulján egy édi gomb, sarkát pedig méhecskegomb örzi :) Nagyon helyes!

Köszönök mindent, Cimpulusz!

Akartam csinálni fotót, de lemerült a gép :(

---

Következzenek Polly kérdései :)

Ki mikor és hol szakít időt a hímzésre?

Mostanában: alig-alig jut idő a hímzésre. Meg a fáradtság. Talán a tavasz az oka. Meg az, hogy ofő lettem, azóta sokszorosára nőtt a dolgom... Meg az ősz hajszálam.
De általában délután tudok hímezni, miután hazajöttem suliból, picit, kikapcsolásképp, átkapcsolásképp hímzek. Aztán visszatérek a melóhoz...
Hol? Az asztalomnál :) Nagyrészt monitorról hímzek, ritkán nyomtatva. Ha már nem ülök a gépemnél, nem is hímzek. Én színesben és nagyban szeretem látni a mintát!

Sunday, 25 March 2007

Nini, mit találtam :) Ezt el tudnám képzelni nem festve, hanem hímezve is! És nem csak piknikszatyorként :) Nagyon ötletes! De ezt már megszoktam MB-től...

Sunday, 18 March 2007

Mindig is szerettem nézegetni a kihímzett kiteket :) Így jut el valójában a tudatomig, hogy mekkora valójában... és hogy milyenek a valódi színei. A kitek elején néha hamisítanak. Vagy három év napon tartás után örökítik meg, olyan haloványak a színei, vagy rosszul világított, túlkontrasztos, sötét helyen fotózzák, amitől meg olyan lesz, mintha tussal festették volna az egészet.
De a kiállítások mások :) Ott lehet legeltetni a szemünket...

Többször hallottam, hogy a dmc rendez kiállításokat, ahol az új katalógus kitjeinek egy részét mutatja be. De szeretnék elmenni egy ilyenre. De nem csak dmc kitesre, hanem mindenfélére! Ez az igazi lépre csalás! Ha az ember élőben látja, hogy ez nála is lehetne dísz...

Sejtésem szerint az új katalógusból készített kiállítást a dmc, amit egy multiply-os ismerősöm feltett. Legeltetem a szemem... Remélem, még sokáig fent marad nála ez az album! Nézelődjetek!

Nagyon tetszik

  • a két vadvirágos,
  • a Kazuko Aoki által tervezett képek (itt régiek is vannak) - pl. a tésztaszűrőben lévő százszorszépek,
  • a két MB koppintás - hála a jó égnek, hogy kezdenek ilyen kis finomkákat is tervezni :D
  • az előző képen lévő hortenziás is aranyos és kedveske (alul látható)
  • a harangvirágot és a a levendulát is beválallnám
Uhh, de lapozgatnám most egy csésze tea mellett a katalógust :)

Saturday, 17 March 2007

Elkészült egy újabb elem. Talán mályva?
Helyeske. Csak a mögötte lévő sárga csíkokat idegtépő és unalmas hímezni :D

Friday, 16 March 2007

Mielőtt elmegyek pihizni (khmm, ez most úgy hangzott, mint aki egész nap szenet lapátolt a bányában, de nem...), elmesélem, hogyan vesztettem el derékig érő hajam.
Már jó ideje tervezem, hogy megválok tőle. Legalábbis részben. Eldöntöttem, hogy a tavasz nem csak odakint hoz majd változást. Hogy konkrétabbá tegyem a dolgom: mikor már úgy megyek reggel dolgozni, hogy süt a Nap és még a madarak is csicseregnek, ez lesz a jel arra, hogy megtegyem ama lépést.
Kedden hazafel jövet kibontottam hajam, hagytam, hogy elbúcsúzzak tőle. Az utcánkban van egy kis luk-fodrász. Beugrottam, de borzalmas volt a hely, szűk, zsúfolt, fülledt levegővel - szerencsére jó ideig nem volt időpontjuk. Nem volt választásom: hazajöttem, hajat mostam és nekiestem. Az első vágásnál átfutott az agyamon és megremegett a kezem: mi a jó istent művelek... De akkor már a derékig érő hajamat bevágtam két ötöd részénél... most már csak a vállamig ér :D
Itt-ott hullámos az alja, majd vasárnap kiigazitja anya (jah igen: meglátogatnak mindket! juhééé:DDDD) Egyébként is összeugrik, mert hullámos - így nem látszik ;)

És újra: juhéééé :D

Íme pár nap termése.
És ezennel kész van a hímzés kétharmad része. Fel az alsó sorra! :D

Sunday, 11 March 2007

VS szív












Victoria Sampler szív - összevarrás előtt és után. Jó volt hímezni :)

Nem az eredeti színeket használtam, hanem kedvemre válogattam Katicától kapott, kézi festésű fonalaim között. Nagyon élvezetes volt hímezni! Mindenből egy kicsi... még mielőtt megunnád, új öltés következik :D

Épp teázok, dáthás lettem újra. Nem szövegelek, nem megy most.
Kész a fahéj és a két kandiscukor.

Tuesday, 6 March 2007

Egy kérdés tőlem - hozzátok:

Hogyan rendszerezed és tartod számon a magazinjaidat, mintáidat?

Az elektronikus formában megörökített mintáimhoz már kitaláltam egy rendszert, amibe mindig igyekszek beilleszteni az érkezőket. (itt felvázoltam, hogy hogy képzelem el, de felsorolást nem enged, táblázatot elbénázza, tabulátort nem ismer... szóval tele a hócipellőm a blogspottal!)


A nyomtatott verzión még elmélkedek... A legnagyobb gond az ömlesztés: van sok papírpucsom, de vegyesen vannak bennük a minták. Általában tudom, hogy kb. merre keressem pl. a bent creek mintáimat ,vagy az egyebeket, de pontosan nincs bosztva, hogy mi hova tartozik, épp ezért néha sok időbe telik, mire átnézem az összes mintát és megtalálom azt, amelyiket keresem.
Gondoltam arra, hogy keresek egy csini betűtípust és nyomtatok cimkéket a papucsokra. De előtte rendszerezni kellene. De sebaj! Jön még kutyára teherautó és a mintáimra rend! Jól kipakolom őket a a földre és átnézem, milyen mintáim is vannak egyáltalán. Nem lenne teljesen döbbenetes, ha újra felfedezném a dolgaimat! (Mint mikor az anyagokat pakoltam át és találtam csodás, fel nem használt hímzőanyagokat! - láthatjátok, a feledékenységnek is megvannak az apró örömet hozó szépségeik...)

Sunday, 4 March 2007


Elkészültem anyukám szülinapi ajándékával. Igazi Passione Ricamo minta, aprólékos, finom. Kb. 20 szín van benne, szinte pöttyöztem vele, nem hímeztem folyamatosan egy színnel (kivéve a cserepet). Nem tudtam, hogy meddig fog tartani, így igyekeztem vele :D Tegnap délelőtt kezdtem el.
Mutatom a kész hímzést, keret nélkül...

Nina kérdése:

Ki milyen fonalat használ, mióta, használati tárgyakat is hímezett-e, a mosást mennyire állja, továbbá melyik a legkedvencebb fonal? Bármilyen különlegesség is lehet , Kreinik, stb.
Nos, én sokféle fonalat használok. Sima, osztott pamuthímzőt... Van dmc, venus és most már anchor is. Lassan mindháromból meglesz a teljes lista. Ha valami aprót hímzek, amihez kell két zöld meg egy piros, azokat szemre választom ki, és nem eredeti fonallal dolgozok (képeslap, pl) Erre akkor kényszerültem, mikor nem volt sok dmc fonalam. Akkor mindent váltanom kellett.
Ha összetett képről van szó, nem jut eszembe átváltani! Mindig a mintához megadott fonalakat használom! Ha nagyon megtetszik egy dim kép, akkor inkább megveszem a készletet, nem ölöm az időm egy béna, átváltott képbe. Lehet, hogy másnak megy a tökéletes átváltás, de én nem próbálkozok vele. A tervező jobban tudja...

Különlegességeim: a kézzel festett fonalak, amiket kaptam ajándékba Katicától! Úgy nézegetem, simogatom őket, mintha valami kis barátaim lennének :D Sokszor előveszem, hogy nah, ehhez a pici mintához ezt fogom használni, aztán sajnálom, féltem (limitált mennyiségem van), így inkább hímzés közben nézegetem, de mást használok :D
A melírozott fonalaimat és a multikolorosokat is nagyon szeretem! Vannak fémeseim is (dmc), de azokat csak nagyon ritkán használom! Sőt, egyszer használtam: Fmelinda esküvőjére készített virághoz...

Judilla kérdése:
Ki hogyan tartja nyilván a fonalait?Megakadályozandó, hogy egy színből többet vegyünk tévedésből.
Én is, akárcsak Polly: apukám által késztett dobozban tartom a fonalaimat. Szám szerint növekvő sorrendet alkalmazok és van egy listám is, ahol be vannak jelölve, hogy mik vannak egy fakkon belül. Nagyon könnyű elővenni és helyére tenni a fonalakat. A látványfaktora pedig: huhh, nagyon magas :D

A tartalékfonalaimat (amiből nincs túl sok... legalábbis szerintem :D - párom véleménye biztosan más, de őt nem kérdezzük arról, amihez nem ért :D) záródó fóliában tartom, és egy külön fiók az övék! Illetve a fémes fonalakat nem tekertem fel, nehogy megtörjenek... azok dobozban vannak, a tartalékfonalakkal közös albérletben.
Ha fent valamelyik fonal elfogyott, akkor először megnézem, hogy van-e tartalék. Nem nehéz átnézni azt a pár fonalat... Ha nincs, veszek belőle. A fekete és fehér színen kívül más színből nincs több egy egésznél, meg ami fel van tekerve.

A fonalaim már jól el vannak szortírozva, már csak a mintáimat és magazinjaimat kell okosan megoldanom. Van sok papírpapucsom, de ezekben turmixszerűen vannak a magazinok ("I can smell the chaos.") Kb. tudom, hogy hova nyúljak, ha valamit keresek, de ... ez így nincs rendjén.
Majd nyáron. Minden ilyesmit majd nyáron akarok megcsinálni.

Monday, 26 February 2007

Maestro, a mi (azaz magyar) oscarra jelölt animációs filmünk... Más alkotása is helyet kap :D

Hogy tetszik?


Tessék csak! Az első hat ember csipegethet... De vigyázzatok, az utolsónak éretlen marad... :D

Ityamom kérdésére én is fogok válaszolni :)

Van-e olyan hímzéssel kapcsolatos dolog, amit annyira nem szeretsz, hogy inkább neki sem kezdesz a munkának, amihez kapcsolódik?
Van... Amiben szalaghímzés van: eleve kihagyom. Nem a nemtetszés miatt, inkább a technika teljes ismeretlensége és a szép szalagok beszerezhetetlensége/ára az, ami elriaszt.
Nem szeretem, ha túl nagy léptékű a hímzés, ha kettő szálnál többel kell hímezni...
Nagyon meggondolom, hogy hímezzek-e műszálas-csillogós fonallal!
Nagyon népi mintához se kezdek hozzá...
Illetve azokhoz a mintákhoz se, amit pc stitchben átváltanak mintává, egy az egyben, semmi finomítás és mindezt akkora méretben, hogy a franciaágyunk takarója semmi hozzá képest...
Nem szeretem, ha egy mintában túl sok árnyalatot építenek be. Van egy határ, ami még szép és plasztikussá teszi a végeredményt, de van egy pont, mikor már csak virtuozitásnak számít, és inkább vesz az élményből, mintsem hozzátenne! (Néha az ems mintákon is érzem ezt...)

Sunday, 25 February 2007

Akkor most végre kész a filteres rész! Megvannak a sötét teadarabok és a kontúr is teljes. :)
Kész a teásdoboz és a teatojás is! Utóbbin a likak franciacsomók lesznek, de azt majd a végén engedem meg magamnak, mert félek, hogy a keret szétszedi, ahogy pakolgatom...

Saturday, 24 February 2007

Akik aggódtak a dmc 838-ért... Sikerült vásárolnom, köszönöm a felajánlásokat! :)

Sajna még nem tudtam felvarrni géppel, mert itt sertepertél köröttem :) De ami késik...
Tudom, lehetne kézzel is varrni, de én géppel akarom, úgy tartósabb lesz! Nem a legélesebb ez a septében készített felvétel... de talán látszanak a multi és melírozott színek!

Monday, 19 February 2007



Szóval alakul... Ez picivel több, mint a fele...

Most több miatt is totálisan izgatott vagyok :D


Egyrészt rossz hírt kell közölnöm Judillával, mert nem hímeztem ma a teáskollázsba semmit... Viszont jó hír: elővettem egy Bent Creek mintát: Kitty Cat Row! Ez lesz párom törölközőjére hímezve :) Szombatra kész kell legyen. De tudom hímezni mellette (azaz vele szemben, igaz, kettőnk között van két íróasztal... de nem látja, mit csinálok :DDDD)
Jól haladok! A nevének betűi abc-sorrendben vannak :D És ez pont jó, mert ha kiemelem a mintán lévő abc-ből, akkor épp sorrendben tudom kiemelni. Könnyen össze lehet olvasni! Elővettem a mintához az összes dmc melírozott fonalamat, és abból válogatok a cicasor elemeihez :)

--o--

Másik öröm: rájöttem, hogy most kínálkozott egy nagy lehetőség, hogy kiegészítsem a 60 db-os anchor készletem 460-ra! Ezt nem szabad kihagynom! Andiee leakciózta a fonalait... Gyors egyeztetések, sok pénz kiadás: de végre meglesz az összes! Juhéééé!

Sunday, 18 February 2007


Van egy filterem - minden bizonnyal meggy. Vagy cseresznye. :) A filter legsötétebb eleme még nincs beszerezve. Saját ostobaságomból adódóan. Andieetól akartam rendelni, de nem jött össze, mert neki is épp hiány ez a szín. Jártam szhely egyetlen dmc-t forgalmazó kézimunkaüzletében, de nem emiatt ugrottam be - és elfelejtettem. Hogy verjem a fejem a falba :( Mikor hazajöttem, akkor vettem észre, hogy most kellene használni és nincs sehol ez a fonal.
És hogy miért olyan idegesítő? Mert a város másik felén van, én pedig gyalogos vagyok. Nagyon.

Hozzákezdtem a mellette lévő teatojás, teásdoboz fakkba... Lassan alakul.

Saturday, 17 February 2007

Az ollókérdés. Régebben találtam sok szépséges ollót :) De az a naffejű a kedvencem :D
Ezt a beírásomat Zsuzsának szánom...

Friday, 16 February 2007

Most aztán tényleg lehet teázni :) Majd igyekszek csészét is hímezni, hogy ne kelljen sokáig tartogatni a forró teát a tenyérben ;)



A tegnapi képről mutatok egy közelebbi felvételt...

Thursday, 15 February 2007

Íme: ityamom kendője! Azt hittem, hogy csak mi, szazuval xeltük bele a nevünk, de a fotón felfedeztem annaitto nevét is :D Bár nem alatta...

Tuesday, 13 February 2007

Varrjunk patchworktáskákat!

Wednesday, 7 February 2007

Alakul a kanna minden részlete. Viszont ELFOGYOTT A BLANC-em!!! Persze, tudom, mi ez az éhező afrikai gyerekekhez képest, de én akkor is traumaként élem meg!
Már rendeltem Andiee-tól utánpótlást, de a posta iszonyat lassú. (Nah jó, csak hétvégén rendeltem meg, de mára akár ide is érhetett volna!)

Bizonyára az én bosszantásom végett!

Roni, utállak, mert neked már megérkezett a csomagod Andieetól! :D

Monday, 5 February 2007

Teázzunk :)


Bár a kancsónak nincs kiöntője... És csésze sincs. De a süti már kész :D
Ha nem lenne elég édes: lehet cukrozni!

Sunday, 4 February 2007

Nincs mit feltennem, igazán :) Vagyis inkább :(
Két köhögésroham közt próbálok hímezni. Nem nagyon jön össze, alig tudok koncentrálni. De az antibiotikum elfogyott- ezek szerint gyógyult vagyok... A doki előre figyelmeztetett, hogy még sokáig fogok köhögni, de ne aggódjak :D Nem aggódok - annyira.

A lant hímzem, csak és kizárólag :) Még mielőtt valaki meggyanusítana azzal, hogy meguntam és letettem! Bár... lassan neki kellene állni a párocskámnak valami szépet hímezni. Pl. törölközőre! Sok barátném esetén tanulva valami hasonló szöveget kellene ráböködnöm: ha elhagysz, kinyírlak! Ezt sajna nem lehet finomabb kiadásba tenni, mert ha az ember ideges, nagyon ideges, olyankor gyilkos hajlamai vannak!

De az is lehet, hogy szelíden csak a nevének a monogramját örökítem meg, pl. pár macska társaságában.