Aki szemfüles, észrevehette, hogy tettem fel a blog oldalára egy fonalszámlálót. Mivel idén már befejeztem egy sálat (Just Enough Ruffle, ravelry link), annak egy része idénre esett, tehát annak a gombolyagnak a méterszámát bele is írtam :) Remélem, lesz hozzá kitartásom és türelmem (számlálóhoz). Egyébként a mintát egy kedves barátom ajándékozta (ezer hála és köszönet újra és újra, de nem vagyok teljesen biztos benne, hogy szeretné a nevét ezzel kapcsolatban itt látni, de majd meginterjuolom), és eleinte csak nézegettem, hogy jaja, nagyon érdekes, tényleg, aztán addig nézegettem, míg megvilágosodtam :) A korábban írt posztban emlegetett különleges fonalat használtam fel hozzá, miután sokadszorra is kibontottam a sálakat, amiket abból kötöttem. Valahogy éreztem, hogy egyik sem az igazi! Hát, a megvilágosodás után tudtam, hogy igen, ez az! Fotó később, még nem mostam-szárítottam, és a szálak is lógnak a végén... :)
Közben hímzek ám. Titkosat. Így nem mutatok semmit :D
Elkezdtem egy újabb kötést! A kendő neve: Gail (aka Nightsongs), a minta ingyenes, elérhető itt (ravelry link). A minta csodás. Még annál is szebb. :)
A nevét nem értem, honnan kapta. Dehát a művészeket néha nehéz megérteni ;)
Manyesz új blogra költözött és ki is tette a pif-es ajándékom :) Most már itt is megmutathatom, hogy mit kapott. Mikor magamnak terveztem egy szütyit, amiben az aktuális zokni-kötés-cuccok lesznek, akkoriban írta Manyesz, hogy ő is akar kötni, láttam, vett fonalat is, gondoltam, meglepem őt is egy szütyivel. A hímzés az elején: The Trilogy minta, sk festett fonalakkal, természetesen zokni témában :D
Szeretném megmutatni ajándékomat Judillától :) Egy jbw alma :) Nagyon finom kis munka, minden szálba öltve készítette. Még nem tudom, mivé fog alakulni, lehet, hogy új határidőnaplót fogok venni, és arra varrom. Még nem tudom...












Mindig is ki akartam próbálni, hogy áll... Ugyanis a sapkák, abban a minutumban, ahogy a fejemre kerülnek: mindről kiderül, hogy óriási tévedés. Pedig milyen szépeket láttam...





























