

Köszönöm Zsuzsának és Kicsikatónak és Zsófinak és Karinának és Bodzának és Elinek és fpárducnak :) Nézzetek szét náluk, mert csodás bloggal rendelkező kreatív emberek :))


Babra indította le anno a stafétajátékot, aminek Carmenes megállójánál én lehettem a szerencsés, aki megkapja ezt a láncot. Cserébe én is indítok egy játékot, amire lehet jelentkezni, de csak olyanoknak, akik vállalják, hogy max. egy hónapon belül előállnak valami színvonalas szépséggel, amit továbbadnak a többieknek. (ez még nem a játék meghírdetése :))Legalábbis a látványosabb része :)
Már egy ideje boldogítanak a kis drágáim, de nem tudtam megmutatni nektek, mert az összefüggő felhőtakaró nem akart oszlani, bármennyire szorítottam is a napocskának. Kivéve ma reggelre - akár 5 percre is, de kisütött a nap :) Ha valaki vad kattingatást hallott nyugat felől, az én voltam...
Bori állítja, hogy nem sok közös van bennük. Ő imád olvasni, főleg izgalmas trillereket, krimiket, odavan a nyomozósos sorozatokért és mindig is rajongott a matematikáért. Van kedvenc száma is, de nem árulta el nekem. Szeret illatos virágoskertben ücsörögni. De nem egyedül.
Rozi igazi cserves nőci. Szereti a bringázást, főleg langyos tavaszi napokon - csak úgy lobog a horgolt csipkesálja :) Ugyan nem tud kézimunkázni, de nagyon szívesen elücsörögne a gazdi mellett, míg ő alkot. Szereti a kosztümös filmeket, sőt, azt se bánja, ha történelmi filmet láthat. Sose értette, mi a szép egy matematikai egyenlet megoldásában.
Mirabella jelentése: csodálatos. Mert emlékeznünk kell arra, hogy az élet tele van csodákkal, szépséggel, finomsággal. Csak látnunk kell. Hagyni, hogy felfedezzenek minket.
Finom lelkű és érzékeny. Nem úgy kell érteni, hogy sértődős lenne, csak épp úgy érzi, hogy nem kell dúrván bánni senkivel. Még egy védekezni képtelen mackóval sem. Kedvesen meghallgat, ücsörög veled, legyen jó a kedved, vagy rossz, lehetsz beteg, vagy épp túlcsordul benned az aktivitás. Legjobban a madártejet szereti :) Meg a narancsos muffint. Természetesen cukormázzal.
Ehhez a naffejű mackóhoz csupa pasztel árnyalatot használtam, legyen szó pociról, vagy gombról, ruháról vagy orrocskáról... Feje-teste halvány, pasztel sárga mohairból készült, a sálja szintén, csak épp narancsosabb árnyalatú és vékonyabb fonalból. Fehér színű, bambusz alapú fonalat használtam a végtagokhoz és mackónózihoz. Kapott barackszínű csudás, csillag alakú gombot, és kis tökszínű virágot a füle tövébe. De csakazért se oda, ahova a többiek. Ő már csak ilyen kihúzó ;)
Még fotók Mirabelláról ITT :)
Ő még nem rendelkezik gazdival lassan pakol és költözik, merthogy megtalálta gazdiját!
Mesélj, mi van a kötőtűdön? És miben böködsz mostanság? És a horgolótű be van fogva?
Részemről:
Vagyis ez így nem teljesen igaz. Az ő zongorakesztyűjének a színe fogott meg igazán, és mikor egyszer nagy fonalbeszerző úton voltam, és megláttam ezt a világoskékes-drappos-mogyorós gyapjúfonalat, egyből beugrott Alice és az ő kesztyűje, ami egyben az én kesztyűm formájának ihletője is lett: széles, rusztikus patentminta, kényelmesen bővülő rész a nagyujjnak, ugyanakkor nincs ujjrész kötve.Gondolom, már sokan megkaptátok :) Én is részt vettem benne, pedig nem vagyok se konyhatündér, se a továbbküldős emilek rajongója. Viszont: nem valami jó stratégia, mert a legjobb szándékkal is kevés recepthez lehet hozzájutni. Arról nem is beszélve, hogy totál átláthatatlan és gyorsan körbeér.
Akik részt vettek benne, mit szólnátok ahhoz, hogy létrehoznánk egy blogot és közzétennénk a recepteket? Akinek nem tetszik az ötlet, nyugodtan szóljon és leveszem a receptjét. Aki viszont benne van, és nem küldtem meghívót, szóljon!
amiket mobiltelefonnal kaptam el, fényképezőgép hiányában (aprópó: ha valaki látott már esetleg fényképezőgépes medált, megmutatná, merre találok én is? nagyon-nagyon szeretnék :)
09.09.05.
09.09.17.
09.09.27.
09.11.14.
09.12.23.
fenti állításom igazolom. ugyanakkor készült a felvétel, mint az előző trió.
Vacskamati meglepetése Fanny babával, aki azóta Helen nevet kapta, és nagyon szeretem ezt a babócát :) Igen, aki lát némi hasonlóságot az avatarom és a baba közt, nem téved, mert ezt a babát látja ;)
Alfi mackó koma Ambrus öcsikéje :) Magasságban majdnem utolérte a tesóját, csak az időbeli különbség adja meg Ambrus rangidősségét.
Csupa nemes anyagot használtam fel Alfi elkészítéséhez. A feje és a teste gyapjú-mohair keverékéből készült, míg az orra és a végtagok gyapjúból vannak. A csavartmintás pulcsit és a sálat pedig bambusz fonalból kötöttem. Ő is kapott egy mézeskalács figura gombot, leginkább azért, mert Alfi odavan a mézeskalácsért, és élvezettel eszegeti le a gumicukor-gombokat!
Alfi szeret sokáig aludni. Nem egy szószátyár alkat, de szereti a jó beszélgetéseket, főleg, ha azok finom bor és jó társaság csomaggal együtt jönnek. Kedvenc írója Márai. Nem tévézik. Nem dohányzik. Van egy méretes pipagyűjteménye, de nem mutatja meg senkinek. Nagy álma eljutni Kubába.
Ha még szeretnél látni fotókat Alfiról, ITT megnézheted őt :)
Fanny nagyon csendes és okos mackólány. Szereti a jó filmeket, és a forró csokizást. Utálja, ha vicceket mesélnek neki, de a jó humorú embereket igen kedveli. Ragaszkodó és szerény, és könnyen megtalálja a közös hangot a hasonszőrűekkel. Imádja a filozófiát, jól el lehet vele elmélkedni mindenfélén :) Imádja az erdei gyümölcs fagyit :) Meg a málnát. Meg az áfonyát. És a szamócát is.