Ercsu kérdezte, én meg elmerültem, pedig - hajaj, de mennyire - más dolgom lenne :)
Még pindur voltam, és anya mindig kötögetett mellettem. Főleg nekem és a bátyómnak. Olyan természetesnek tűnt, ahogy kattogtatja a tűit és kardigánok, meg szoknyák, meg pulcsik lesznek belőle. De soha nem engedte, hogy hozzányúljak. Lehettem, vagy 4-4,5 éves. Aztán egyszer kihasználtam az alkalmat, mikor ő a telefonhoz rohant... tudtam, hogy ez hosszabb lélegzetvételű dolog lesz, ezért odasettenkedtem a kötéséhez és elkezdtem utánozni őt. A szemeket szépen átemeltem egyik tűről a másikra. Már majdnem végeztem a sorral, mikor hallottam kattanni a telefont, uzsgyi vissza a játékaimhoz.
Anya csak hümmögött, mert a szál nem a két tű találkozásánál volt - és teljesen ledöbbent, hogy egyetlen szemet se ejtetettem le, zsenge korom ellenére. Persze, nem kötöttem én, csak a szemeket emelgettem innen-oda. Meggyőztem, hogy elég ügyes és figyelmes vagyok a kézimunkához :)
Kaptam egy gombóc melírozott horgolócérnát, egy tűt, és elkezdte megmutatni, hogy kell a láncszemekből és rövidpálcákból álló kis terítőcskét horgolni :)
Be rég volt... Ebből a korszakomból van a fenti fotó :) Törött lábbal babázgatok :D
Thursday, 1 July 2010
Kezdetek
Wednesday, 30 June 2010
Málnahab kendő

Tudom, hogy ez nem épp a kendők ideje. Bár... ha az időjárást figyeljük, ez annyira változékony, hogy holnap elolvasva, akár még túlzásnak is tűnhetne az előző mondatom :)
A lényeg: kendő, közepes méret, álompuha, gyönyörű színű. Most először dolgoztam olyan fonallal, ami szakasosan festett, így széles csíkokban van a váltás, mindez nagyon finoman megoldva, semmi éles árnyalatkülönbség. Csodás :)
Rico gyártmány - Rico Design Cosi, 004-es árnyalat, 40% mohairral.
Tű: 5 mm (ajánlott 4 mm-eres helyett)
Tuesday, 29 June 2010
Luca

Kicsit makacs, kicsit önfejű, nagy szívvel: ő Luca. Biza!
És tényleg zöld. A kedvenc színe is ez. Még szerencse, nem igaz? Imádja a zöld almát, még azt se bánja, ha lecsorog a pofáján, és mindnehol almaillatú lesz. Az almáspite illatától meg képes táncra perdülni - pedig nem egy nagy tehetség ebben...
Ő tényleg különleges mackó. Még a különleges mackók közt is. Nagyon egyedi a gondolkodásmódja, nem is mindig bírják követni, miről is beszél. De legjobban a gazdijára vágyik, akit órák hosszat elhallgatna... meg vele aludna és vele utazna, bárhova is megy!
Nem babonás. Sőt, csak azért is belemászik mindenbe, amitől más fél - és semmi baja nem lesz, nem fog rajta átok, nem lett szegény, nem hagyja el a gazdija...
Kicsit szeleburdi. Lehet, hogy a korából adódik, de az is lehet, hogy ő mindig is ilyen kis dinka marad. Szeret nagyokat nevetni, romantikus vígjátékokat nézni, odabújni gazdihoz. Napközben viszont tesz-vesz, nem bír megűlni a hátsóján :)
És hogy tetszik a kockás ruhácskája? A varrónő nem ezt választotta, de Luca ragaszkodott a zöldhöz. Milyen igaza van... tényleg jól áll neki. A kis csipkét a ruha alján kis noszogatásra fogadta el, de most már nem engedi, hogy bárki lebeszélje róla.
Utálja a húst, világ életében Ovo-lakto-vega volt. Imádja a magvakat, a csírás salátákat, a sajtokat és persze: a gyümölcsöket. Minden nap egy alma. Gazdinak is, feltétlen! Csakis olyan gazdihoz hajlandó költözni, aki odavan a gyümölcsökért!
Luca kedvenc évszaka a tavasz: esővel, hűvössel, napsütéssel, hagymás virágokkal és friss illatokkal együtt. Egyet sajnál: nem olyankor terem az alma...
***
Luca is egyedi mackó, nem készül belőle még egy. Halványzöld színét egy nagyon finom mohairnak köszönheti - ebből készült a buksija és a teste. A mancsait, orrát, füleit a leginomabb merino gyapjúból horgoltam, törtfehér színben.
Zöld-tört fehér pamutruhácskájának aljára vert csipkét varrtam. Igazán nőcis lett tőle Luca :) A ruha pedig megkapta az elmaradhatatlan minigombot: sötétzöld szivecskét!
Kapott egy halvány sárga mohair, kötött sálat a hűvösebb időkre való tekintettel - a sálon pedig helyet kapott az amotae címke :)
Füle tövébe sárga virágot tűzött.
Még fotók itt és facebookon is :)
Sunday, 27 June 2010
Következő költőtalálkozó (nr. 3)
Mivel a nr. 1 és 2 annyira hihetetlen jóra sikeredett, ezért adunk még egy lehetőséget magunknak. Meg nektek :D
Időpont: júli 2., péntek, du. 16 h-tól...
Helyszín: Savaria Pláza, Gyöngypiramis (azaz Katia-nál)
Választható szorgoskodás: amit hozol magaddal, meg gyöngyözés is - biztos vagyok benne, hogy nem lesz Katia ellenére :D
Ki jön? :))
Saturday, 26 June 2010
Friday, 25 June 2010
Tuesday, 22 June 2010
Következő költőtalálkozó ;)
Időpont: júni 26., szombat, du. 16 h
Helyszín: Savaria Pláza, Gyöngypiramis (azaz Katia-nál)
Választható szorgoskodás: amit hozol magaddal, meg gyöngyözés is - biztos vagyok benne, hogy nem lesz Katia ellenére :D
Ki jön? :))
Sunday, 20 June 2010
A közös kötés...
... kérem szépen: annyira jó volt, hogy elvesztettük az időérzékünket, és csak nagy nehezen emeltük fel a hátsónkat. Négyen voltunk: Judd25 (xszemes vonalat erősítette egy személyben), Amy (hajócsipkét gyartott, de mi legtöbbször csak azt hallottuk, hogy katt-katt), Katia (ő gyöngyös leendő hastáncos, de most szolidalitott velem és kötött) és én (igen, kötöttem...) A hely is szuper volt (köszi a tippet, Amy), a felszolgáló leánka is annyira aranyos volt, hogy csak na :) A mogyorókrémes kávé is szuper volt, sőt, én egy ananászlével előre lenyomattam (khm, ezt a poént csak azok értik, akik ott voltak)...
Annyira jó volt, hogy repetázni fogunk.
Emlegettünk titeket, többiek... Legközelebb ti is gyertek, jó? :)
Saturday, 19 June 2010
Friday, 18 June 2010
Knit in public - lefixálva :))
Helyszín: Incognito (Szombathely, Fő tér 15)
Időpont: 2010. június 19, du. 4 óra
Kik lesznek ott? Akik szeretnének Amyval, Katiaval, Gabival és velem kötögetni/horgolgatni/hímezgetni/mozdítható kézimunkát művelni, és közben egy jó kávét/teát inni :)
Ki nyer ma?
Stafétajátékom nyertese, aki ezt mondta: "Hát énse vagyok egy nagy HP rajongó, de a sálnak nagyon örülnék!:)"Nem más, mint BABRA :))) A stafétajáték meglátogatja eredeti kitalálóját :)
Nagy gratula, lehet elmélkedni, mivel adod tovább a játékot :))
Eladó lakás Szombathelyen

További kérdéseidet nálam teheted fel (profil résznél van e-mail cím), nagyon szívesen válaszolok.
Thursday, 17 June 2010
Wednesday, 16 June 2010
Címke lelkem, címke...
Már nagyon régóta foglalkoztat a gondolat, hogy talán kellene a munkáimba varrni címkét. Mindig elvetettem a kérdést - különböző, meglehetősen nevetséges indokok miatt. Végül csak egy maradt: hogy is kezdjek hozzá.Aztán eszembejutott KicsiKató :) Tanácskozás után meggyőzött, hogy a nyomtatott-vasalt verzió nem tartós, mi lenne, ha hímezne. Sok-sok kalibrálás után megalkotta az amotae címkét :)))

Csigusz is szeretett volna, de ő még nem elég nagy ehhez.
Ne feledjétek!

Szintén éjfél a határidő Döme és Csigusz születésnapi aukciózásának :)













