Ercsu kérdezte, én meg elmerültem, pedig - hajaj, de mennyire - más dolgom lenne :)
Még pindur voltam, és anya mindig kötögetett mellettem. Főleg nekem és a bátyómnak. Olyan természetesnek tűnt, ahogy kattogtatja a tűit és kardigánok, meg szoknyák, meg pulcsik lesznek belőle. De soha nem engedte, hogy hozzányúljak. Lehettem, vagy 4-4,5 éves. Aztán egyszer kihasználtam az alkalmat, mikor ő a telefonhoz rohant... tudtam, hogy ez hosszabb lélegzetvételű dolog lesz, ezért odasettenkedtem a kötéséhez és elkezdtem utánozni őt. A szemeket szépen átemeltem egyik tűről a másikra. Már majdnem végeztem a sorral, mikor hallottam kattanni a telefont, uzsgyi vissza a játékaimhoz.
Anya csak hümmögött, mert a szál nem a két tű találkozásánál volt - és teljesen ledöbbent, hogy egyetlen szemet se ejtetettem le, zsenge korom ellenére. Persze, nem kötöttem én, csak a szemeket emelgettem innen-oda. Meggyőztem, hogy elég ügyes és figyelmes vagyok a kézimunkához :)
Kaptam egy gombóc melírozott horgolócérnát, egy tűt, és elkezdte megmutatni, hogy kell a láncszemekből és rövidpálcákból álló kis terítőcskét horgolni :)
Be rég volt... Ebből a korszakomból van a fenti fotó :) Törött lábbal babázgatok :D
2 days ago
1 comment:
Köszönöm szépen! :-)
Sejtettem én, hogy mindenkinek megvan a maga kis kézimunkázós tündérmeséje! :-)
Klassz a fotó!
Post a Comment