Egy mintát kezdtem el, sál készül belőle. Megosztom veletek a tervem.
Csak egy valamit kérek érte cserébe: ti is mutassátok meg, mit alkottatok :)
Kérek mindenkitől, hogy ha elkezdi, akkor hagyjon egy megjegyzést a blogjának a címével, had izguljak veletek:)
---
Fonal: Mozart (90% akril + 10% mohair; 140m/50g)
Tű: 8 mm
Méret: szárítás előtt 22 cm széles.
Kezdés: 23 szemmel, két tűre (így meglesz a kellő lazasága az első sornak. Kössünk 4 sort lustakötéssel.
A minta: a jobb és bal oldalon 3-3 szemet lustakötéssel kötünk végig! A középső szemeket az alábbi minta alapján kell megkötni! A mintát jobbról balra olvassuk. A színén a mintát kötjük, a fonák részen pedig minden szemet a csipkemintában fordítottan kötünk le (a ráhajtásokat is).
Ha valaki szélesebbre akarja kötni, akkor a (vastag) szürkével leválasztott rész ismétlődik, de az elejére és a végére rá kell számolni a megadott mintaegységet is, plussz 1-1 szélszemet.
(Azaz: szélszemmel kezdünk, aztán jön az ábra, a szürke rész tetszőleges ismétlésével, majd az ábra lekötése után még egy szélszem.)
Ismételjük a csipkemintát a megfelelő hosszúságig, de arra ügyeljünk, hogy kössük le mindig a megkezdett mintaegységet.
Az utolsó 4 sor szintén lustakötéssel készüljön. Nagyon lazára hagyva a szemeket: fejezzük be a kötést! A szálak eldolgozását csak szárítás után végezzük el!
A mosás mindig kézzel történik! 15-20 percig enyhe mosószeres vízben ázik, kiszorongatjuk, aztán alaposan kiöblítjük. Hagyjuk, hogy lecsorogjon róla a víz. Amikor már csak nyirkos, akkor egy tiszta lepedőt terítsünk ki, arra fogjuk ráfeszíteni a sálunkat. Feszítsük a szálakat, amennyire csak lehet, a főbb pontokat rögzítsük gombotűvel. Csak teljes száradás után szabad levenni! (Ez néha egy napig is eltart.)
Ezt a procedrúrát minden tisztítás során végig kell játszani.
(Köszönöm Hortenzitának, hogy elmesélte, hogy is történik ez a mosás-szárítás dolog :))
19 hours ago
29 comments:
Nagyon belelendültél a kötésbe. :) Ügyes vagy nagyon. gondolatban már én is kötögetek. de gyakorlatban asszem megvárom a hüvösebbet. :)
ez halál macerkás nekem:(
Nekem meg kínaiul van sajnos. Viszont nagyon tetszik. :-)
Mi macerás? A kötés? Az utána következő szárítás? Vagy mi?
Eddig csak nézegettem a sálaidat, nagyon szépek:)))
Még ifjúkoromban kötögettem sokat.
De, nagyon kedves vagy, hoogy megmutattad ezt a mintát, ki fogom próbálni:)))
És, a kötött kis táska is, nagyon tetszik, édes.
Szétnézek a fonalak között:))))
Manyesz
Szia!
Eredetileg ugyan horgolni akartam (fogok is), de úgy belelkesítettél ezzel a mintával, hogy előszedtem ezeréves tűimet és fonalaimat, majd nekiálltam. Sikerült! Még emlékszem, hogy kell kötni! Szuper a minta, csak a fonal, amivel kötöttem nem jó hozzá! Veszek valami vékonyabbat, és újra próbálom!
Köszi szépen!
Ja, a blogom (bár még nem mutattam benne a kötést, de majd teszek fel képet):
www.claudius.freeblog.hu
Örülök, hogy nektek is tetszik! Hajrá! Szorítok és nézelődök :) Én már végeztem... Majd teszek fel fotót a végeredményről, most megyek mosni és feszíteni :D
Én is gőzerővel kötögetem már...
www.ikszem.blogspot.com
Nagyon haladós, egyszerű, és klassz minta...
Húúúúúú, ez valami nagyon szép!
Épp írtam Klaudiánál, mennyire tetszenek a sálaid-kendőid, és kezdek kedvet kapni! :-)
Igyen van a minta, csak a port kell a tűkről letakarítani :)) Egy próbát megér, nem?
Mindenképpen megér egy próbát! :-)
én is feltúrtam ma a fonalasdobozaimat:D sajnos semmi ehhez való nincs itthon:( moher néven fotó fonalam van, még Bécsben vettem, de most látom, hogy csak a neve Moher, amúgy 100%acryl, szúrós nagyon:((
Keress otthon olyat, ami kb. 140m/50g - akkor hasonló méreteket érsz el, mint amit én kötöttem...
ez a szárítom-kifeszítem lapogatom....ahhhh ez nem az én idegzetemnek való;)
Értem. Akkor a sálat megtartom.
Én vállalom a lapogatást, kifeszítés! :-D
Én is! :DDD
Ez valami csoda! A minta is, és a színe is Évi! Köszönöm a mintát!
Szia Évi!
Kérdezni szeretnék a szombathelyi kézimunkaboltokkal kapcsolatban. Jelentkezz légy szíves a racz.klaudia@citromail.hu címen. (Nem tudom az e-mail címed)
köszi
Szia Évi! Most kukkantottam be hozzád, s látom ezt a csodasálat! Tetszik nagyon! Bele is kezdtem egy itthon levő mohaires fonallal, nagyon klassz. Blogom ugyan van, de még csak épülőben. Ha már lesz mit mutogatni rajta, akkor megadom a címét.
Ma délelőtt a sáladdal foglalatoskodtam. Igaz, nem találtam hozzávaló fonalat, de azért érdekes lett másból is.
Megmutatom majd mindenkép, illetve beszerzem a mohairt:))
Köszi még 1x,hogy feltetted a mintát!
Manyesz
Tegnap este szépen haladtam a sáladdal. Már van vagy 50 centis:-) Én is köszönöm a mintát, Évi. Te milyen hosszúra kötötted?
130 cm-eres hosszúsággal köttöttem. Lányok, adjatok blogcímeket, mutogassatok fotókat!
Szeretnétek még új csipkesálmintákat? :)
Igen, igen, igen! :-) (Ha összejön, holnap megyek fonalat venni!:-))
pechemre pont most van zárva a kézimunkabolt és csak 20-án nyit, addig kötök mást, de utána kipróbálom:)
http://manyesz.freeblog.hu/
még elég esetlenke az oldal is, de már látszik egy kicsit a kötés:)))
Köszi, és jöhet még:)))
A pulcsire is kiváncsi vagyok ám!
izé, nem 20án, 20-a után:S
éééés ma végre vettem is Mozart fonalat, igaz nem volt túl nagy választék, így bár nem szinem, egy mogyoróbarna motring jött velem haza:) este kipróbálom végre
Post a Comment