Kedves Mademoiselleel csodás üzletet bonyolítottunk le, aminek végeredményeképp mindketten elégedettek lehetünk - vagyis én mindenképp az vagyok :) Én horgolt ezt+azt küldtem neki, ő pedig meglepett a kiválasztott fa tűkkel :)
Először egy alap készletet gyűjtöttem be, amiben volt háromféle méretű tűvég (4, 5 és 6 mm-es) volt. Ezek csak a konkrét tűk, amikbe csavarintásos módszerrel lehet csatlakoztatni a damilt. Az ember fogja a megfelelő méretű damilt (merthogy ebből is van háromféle benne, attól függően, hogy mennyire széles cuccot kötök, mert ugye, nem mindegy, hogy sálacskát, vagy óriáskendőt alkotok éppenséggel...), majd a tű végébe kezdi csavarni, és a legtökéletesebb illesztés kedvéért a kis szerelőpálcával még húz is egyet rajta, amitől aztán pöpecül illeszkedik a tű és damilja. Mintha csak egymásnak lettek volna teremtve. Sőt, kötés közben nem is lehet érezni, hol az illesztés, annyira akadálymentesen csúsznak át a szemek a damilról a tűre.
Mindehhez damilonként két záróvéggel csomagolták... és amit rá lehet csavarni a damil két végére, ha netán a tűt szeretném máshoz használni (ideiglenes tárolása a megkezdett műnek).
Az egész pedig egy áttetsző, rekeszes boríték-tokban jött, így az egész készlet átlátható...
***
Azóta újra bizniszeltünk ;) Kiegészítettem négy új tűvel a készletem, van benne két irtó vastag, meg két kevésbé, de azért szemtelenül méretes tűvel :) - 7, 9, 12 és 15 mm.
Kezd kisimulni a szemem körüli nevetőránc. A fabökő boldogsághormonokat tartalmaz, tudtátok? :)
***
U.i.: fenti irományom nem használható önreklámként semmilyen tűhöz :D
1 day ago
13 comments:
Nagyon pöpec ez a készlet! Örülök, hogy leírtad a tapasztalataidat, mert én egy kicsit szkeptikus voltam azzal kapcsolatban, hogy vajon az illeszkedésnél nem akad-e meg a fonal. Így viszont most még jobban vágyom rá! Az a szép színes fa ...
Egyéként nincs közöm a KnitPro forgalmazójához, ez nem reklám, csak tapasztalatbeszámoló :D Sőt, ezek után kellene valami meglepetést küldneie :D
Nekem meg cserébe lett egy Mancim!!! Egy rózsaszín topános, cipőfűzős, virághajdíszes hófehér Mancim, akinek boa van a nyaka körül. :-) Én jártam jobban...
Majd mesélj, hogy jöttök ki egymással :)
Ugye milyen jó ez a kötőtű? Én vettem egy egész készletet (3,5-8), és IMÁDOK velük dolgozni (de irtó drága volt...)
Az a fonal is szép, ami épp a tűn van...
Én is szeretem azt a fonalat :D 100% gyapjú, fekete és piszkosfehér, csavarva.
Pont olyan, mint a mákostészta :))
a kötőtű pedig szivárvány.. :)
de ami engem a leginkább megfogott az a szép, helyes vége :))
Én bambusszal kötögetek , meg kell hogy mondjam, hogy a fém után az már maga a mennyország!!! :)
Tuti a boldogsághormontartalom.
Nekem horgoló és harisnyakötőtűim vannak és imádom. :)
Én is bambusszal kötök egyébként. Kipróbáltam ezt is meg a bambuszt is meg a fémet is, és magasan a bambusz nyert.
Szia :)
Megértem,hogy örülsz mert tényleg klassz vele kötni.
Az alap készletemet Gabellától kaptam ajándékba és vettem hozzá cuki zoknikötőket is .)
Bár kezdő kötögető vagyok de ezen jobban siklik a fonal mint a bambusz tűn.
Mivel 32-es méret vagyok a damil rövidsége is jobb számomra.
Idővel ha majd gyorsabban kötök akkor már változik a megítélésem.
További jó kézimunkázást!
én még teljesen analfabéta vagyok kötés terén... remélem karácsonyra elkészül a türkiz sálam :D
De ezek a csodás kötőtűk... olyanok, mint a színesceruzák! Mesébe illő, gyönyörű dolgokat lehet ezekkel is készíteni. Helen, a te kezedben pedig pláne zseniálisan fognak működni :)
Már egy ideje nyűvöm ám őket, csak hiába terveztem, hogy írok róluk, mindig közbe jött valami, én meg jól elfelejtettem...
nekem is vannak, nagyon szeretem őket:o)
az a 15ős azért elég tekintélyt parancsoló darab:D
Post a Comment