Monday 14 December 2009

Fekete-fehér romantika

Elkészültem azzal a kendő-sállal, amit a tűknél már láthattatok, kezdetleges állapotokban :)

Először a fonal fogott meg, mert ez egy fekete és egy fehér szál sodrásából készült, ez az első ilyen fonalam. Ráadásul gyapjú, mégis nagyon finom fogású - szóval minden szempontból jó dolog, télére.

A sál formájánál szándékosan alakítottam ki a kettős hatást: egyrészt az alapformára a háromszög kendő jellemző, de a szélére kötöttem egy szélesebb fodros részt. Kis nőies lett, a fekete-fehér végletes színek ellenére. A szélét egyébként háromszor fejeztem be, mert először nem volt elég a fonal (végül kb. 1,5 méter maradt belőle...), másodrszor túl kemény volt a dupla szál, és ezért lefojtotta a fodrokat, de harmadjára győzött a finoman horgolt szél: a fodrok szabadon hullámoznak.
Két darabból kötöttem, de nem varrással dolgoztam össze a két részt, hanem az egyik oldalán felszedtem a szemeket és szaporítással alakítottam a fodrokat. Így aztán sehol se kemény vagy feszes a végeredmény, lehet bátran nyújtogatni, húzni, csűrni-csavarni :))


Hordható hagyományos sálként (elöl egy csomóval), vagy hátulról előre hozva a szárakat, aztán csavarva hátradobva (aki a sikkes megoldásokat szereti), de lehet többszörösen a nyakba csavarintani, és egy csini sáltűvel lefogni. De ha csak a vállunk fázik, lejjebb lehet engedni, hogy csak a didergő részt fedje. Sőt, én kipróbáltam, úgy is, hogy a szárakat a hónalj alatt hátravezettem, és ott egyszeres csomóval rögzítettem - így olyan bolerós lett, de sajna nekem nem áll jól a mellkas-kiemelés ;)


A sálat dupla szállal kötöttem, így a végeredmény egy jó vastag, hőtartó nyakmelengető lett. Középrészen jó széles, nem kell attól félni, hogy kilógnak fázós részek :)

Végül a sál-kendő két gombócot evett meg, csak egy pirinyó fonal maradt belőle :)



Fonal: 100% gyapjú, egy fehér és egy fekete szál sodrata
Tű: 6 mm KnitPro, 120 cm-eres damillal.
Elérhetőség: profilom emilcímén ill. meskán

8 comments:

Polly said...

Gyönyörű lett :)

Kriszta said...

Nagyon tetszik a sálad!!! :)

helen said...

Köszönöm :) Már csak azon elmélkedek, hogy láttam hasonlót, és attól lett olyan, amilyen, vagy tényleg saját forrás :D De félő: manapság semmi se új a nap (vagyis konstans felhőréteg) alatt...

Tessék megdícsérni a sáltűt is :) Kricsár csodásakat alkot, megérdemli!

Mosolyrend Évi :) said...

:) Imádom a romantikát!
S az tényleg az lett!
Megérte ennyit vesződnöd vele!
Klasssz!

Mosolyrend Évi :) said...

Együtt írtunk .)
Szép napot Neked!

Macus said...

Nagyon szép lett!
A szegéllyel együtt meg külön elbűvölő.

Melinda said...

Jaj, de nagyon-nagyon...!!! :))))

Pillekata said...

Eeeez, nagyon klassz lett ,gratula!!!